Az előzetes alapján egy habkönnyű,  bugyuta tini-opusznak gondoltam a Scott Pilgrimet, viszont egy rajongó barátom hamar felvilágosított, hogy ennél azért többről van szó. Rögtön a kezembe is nyomta Brian Lee O’Malley eredeti képregényeit: hat köteten át lehet izgulni a szereplőkért. Scott 22 éves srác (fejben inkább 16), aki Kanadában tengeti nem túl izgalmas mindennapjait. Szipolyozza a lakótársát, szobazenél a haverjaival a Sex Bob-omb nevű zenekarban, meg randizgat egy középiskolással, mert az olyan egyszerű és kényelmes.

 

Aztán feltűnik a szuperkúl, titokzatos, színeshajú Ramona Flowers és hirtelen minden olyan lesz, mintha dimenziót ugranánk. Scottnak (Michael Cera) hét gonosz exet kell legyőznie (a főgonoszt Jason Schwartzman játssza), ha meg akarja tartani Ramonát, de persze ez egyáltalán nem egyszerű, mert Scott mégsem olyan tökös gyerek, mint amilyennek láttatni próbálja mindenki - legfőképp saját maga.

A filmet elég jól összehangolták a képregénnyel, talán az egyetlen igazán nagy különbség az exek sorrendje, de aki nem hardcore rajongó, azt ez nem fogja zavarni. A sztori elég erősen épít a nörd-kultúrára és a videojátékokra, a film pedig tökéletesen hozza ezeket a megoldásokat. A vágás sokszor olyan, mint mikor egyik képkockából lépsz a másikba, vagy egy-egy megszólalásért plusz életet kapnak, ilyesmi. Ezek az animált részek filmen nagyon jól illenek ide, és a vásznon a szereplőket is nehezebb összekeverni. Bár nem vagyok sem kifejezett videojáték-, sem képregényrajongó, mégis érthető és nagyon élvezhető volt az egész. 

 

És még miért szerettem ezt a filmet? Például mert nincs idő unatkozni közben: végig pörög, ráadásul szuper a zenéje. Vagy mert a szereplők csetlés-botlása felidézi az ember saját bénáskodó későkamasz énjét. Mert vicces formába önti azt a sokak által ismert frusztrációt, amit egy-egy ex alaptalanul is okozni tud, de mégsem rág semmilyen geil tanulságot a szánkba. És mert nagyon bírom Michael Cera bamba kis pofáját.