Jó dolog a meleg, de az óceánparton még jobb lenne, ahol neki lehet vágni a szörfdeszkával a víznek. Ez nekünk itt még a Balatonon sem nagyon jönne össze, de május 21-én a Vittulában legalább két dolog adott lesz a hangulathoz: a zenék és a meleg. A Surf No Pants abszolút…
Már csak egy lépésre vagyunk a péntektől, úgyhogy különösebb fejtegetés nélkül itt egy csokornyi lehetőség, amivel meg lehet ünnepelni a munkahét végét.Péntek 13Hanna - Tomcsányi Dóri kiállításaAz ígéretes divattervezőlány most fotósokkal és videósokkal készített egy…
Erre a hétvégére két divatrendezvény is jut, amit érdemes kihasználni, mert azt hiszem, már említettem korábban, hogy ez viszonylag ritka madár Budapesten. Ráadásul nem reménytelen, hogy ezek végre igazán színvonalas bemutatók lesznek, nem pedig valami kontármunka.Az egyik a…
Csokitojás és kölniszag a Mika Tivadar mulatóban, valódi vidéki diszkóhangulat várható. A Szakítósblog már nem az első buliját szervezi, lehet menni egyedül is, de akár párban is, a lényeg, hogy a lányoknál legyen piros tojás, fiúknál pedig kölni.A zenei kínálat igyekszik…
Ilyen még nem volt, ma éjjel kifejezetten előnyös, ha elhanyagolt hajjal indulsz bulizni. 9 menő fodrászat éjfélig tart nyitva ma, ráadásul különlegesen kedvezményes (50%!) árakkal, miközben a szokásos gépzene helyett ezúttal DJ-k által gerjesztett hangok nyomják el a hajnyírók…
Április 15-én a már megszokott módon, egy parti keretében mutatják be a legújabb The Room magazint a Merlinben. A félévente, angol- és magyar nyelven megjelenő, külföldön is egyre népszerűbb divat- és művészeti magazin központi témája ezúttal a babona. Olvashatunk interjút…
A lengyel-magyar barátságnak 2007 óta március 23. a hivatalos napja. Na de mit tudunk a lengyelekről a híres mondáson kívül? A kultúrájukról? És a lengyel fiatalokról? Az a gyanúm, nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom: nem túl sokat. Idén a Tündérgyár szervezői gondoltak…
Ha valójában mindig is a legprosztóbb hip-hopra buktál és/vagy titokban alufóliából hajtogatott dollárjellel ugráltál otthon a tükör előtt és/vagy Ice-T neje, a pompázatos fenekű Coco a példaképed, akkor nem kérdés, hogy hol a helyed péntek este: a Vittulában. Tematikus Big…
Ha utálod, amikor buliból hazamész és azonnal a veszélyes hulladéktárolóba vagy a mosógépbe kell tenned az összes ruhád a cigifüst miatt, akkor egyrészt adunk egy titkos tippet: tedd a fűtőtestre, másnapra semmi szaga nem marad! Másrészt adunk egy programtippet is ma estére:…
Javában benne vagyunk a farsangi időszakban, és mivel a magyar többek közt a busójárás népe, már csak kötelességből is összegyűjtöttem néhány beöltözős bulit. Ilyenkor tényleg senkinek nem lehet egy szava se, ha hűtőszekrénynek, Tini Nindzsa Teknőcnek vagy esetleg Soma…