Habár a név hasonló, de itt most egy budapesti kezdeményezésről van szó. Body Moving néven szervez Tánckommandót három magyar társulat, a Hodworks, a Bloom! és a Tünet Együttes. Ezekkel a városi, nyíltszíni akciókkal láthatóvá szeretnék tenni szélesebb közönség számára is a kortárs táncot, megismertetni olyan emberekkel, akik talán el sem tudják képzelni, mi ez.
Augusztus 24-26 közt mindennap kétszer, 17 és 19 órakor a Városháza térről indulva mutatják be a Fekete-fehér-igen-nem című rendhagyó sétaszínházi előadást. Egyszerre válnak a városi forgatag részévé és tűnnek majd ki belőle a táncosok.
Ezzel egy időben folytatódik a Tánc mindenkinek sorozat is: a Gödör Klub füvén ingyenesen próbálhatsz ki többféle mozgásformát, megnézheted, hogy melyik való leginkább neked, ha mozogni szeretnél, de az aerobikot utálod. E hét szombatján többek közt a jógatáncba és a zumbába kaphattok bevezetést, vasárnap pedig a Horton-technikával és a kontakt tánccal is ismerkedhettek. Mindkét nap lesz gyerektánc is a 6-12 éves korosztálynak.
További leírásokat, részleteket találtok a Body Moving blogján vagy Facebookon. Mindkét program ingyenes.