jöjjenek közelebb, van itt egy csomó látnivaló!

A nők szüzséje (Aknay Csaba: The Woman Is...)

trapphenci | 2010.12.27. 13:44

Egy fotókiállításnak – főleg -, ha ott aktokat tesznek közszemlére, le kell ülepednie, mire a befogadó valóban képessé válik tovább gondolkodni a látottakról. Így volt ez legalábbis Aknay Csaba „The Woman Is…” című fotókiállítását követően is.

 

„Sokféle nő létezik, sokféle habitussal, vággyal, érzésekkel, sokféle szerepet játszva. Mindegyik maszkot ölt, nap mint nap átlényegül, önkifejez. Az önkifejezés eszköze lehet a nő ruhája, amit hord, a nő viselkedése, a nő allűrjei, a zene, amit a nő hallgat, a zene, amit a nő nem hallgat, a nő autója, a nő kutyája, jó és rossz szokásai, a munkája, a hobbija.” – írja a nőkről a kiállítás ajánlója. A nagy üvegkirakatos, kis budai kiállítótérben – Három Hét Galéria – tíz nő aktja lógott a falon. Tíz csupasz, kiszolgáltatott nő mása. A galériába belépve, szinte az első pillanatban megértettem a koncepciót. Nők, különböző tevékenységek eszközeivel. Az első gondolatom az volt, hogy talán így takarja el a személyiségüket a fotós, hogy felismerhetetlenek legyenek: bohócra sminkelt csaj, polaroid fényképező monstrumot arca elé tartó nő, maszkok. Aztán felfedeztem néhány arcot, felismerhetőeket, szépeket, kifejezőket. A cél nem az elrejtés volt, hanem ellenkezőleg a nő lehető legpontosabb kifejezése, ahogy egy felöltözött fotóművész férfi feltárhatja a nőt aktjain. 
 
Test-kép-zavar
 
Nő legyen a talpán, akire nincs hatással mediatizált világunk fals testképe: a tökéletes. A naturista ábrázolásba hajló, minden sejtetés nélküli, arcomba toluló képek: meztelen mellek, szabálytalan vonalú mellbimbók, látványos és elbújó szegycsontok, megereszkedett bőr, tónusos formák, kerek vállak, szögletes állak, keresem a szemeket, a képek fogva tartanak hosszú időn át. Fogva tartották a gondolataimat, a mozdulataimat. Én is meztelennek éreztem magam. Már, amikor beléptem a galériába egyértelmű volt, hogy ezért a tíz képért nem veszem le a kabátomat. Majd, mikor ez a nagyon intim arcon köpött érzés realizálódott bennem, ki akartam fordulni a galériából, de fogva tartott. Mentem még egy gyors kört, majd megálltam sorban minden kép előtt. Hosszasan ismerkedtem velük. A női önkép gyilkolók elleni küzdelemben Aknay Csaba vezet 1:0-ra. 
 
Fotósok egymásról, szerényen
 
Aknay Csaba általam eddig ismert fotói méltán emlékeztettek Helmut Newton munkáira, aki a divat- és az aktfotózás egyik legkiemelkedőbb alakja volt a XX. században. A lehetséges példakép mindeddig vezette a mesebeli tanonc kezét, viszont ezzel a sorozattal a mi fotósunk elment egy durvább, arcátlanabb irányba. Jurassza Zsófia fotográfust kérdeztem meg a benyomásairól a koncepcióval és a fotókkal kapcsolatban: 
 
trapphenci: Te, aki szintén a fényképezést olyan klasszikus módon igyekszel űzni, mint akár Aknay Csaba, ellenszegülve így, amennyire csak lehet a digitális világnak - bár kihasználva azt - , milyennek látod ezt a sorozatot? 
 
Jurassza Zsófia: Aknaytól olyan fotókat szokhattunk meg, amelyek nem ennyire naturálisak, szinte már bántóan meztelenek. A fehér háttér, a rájuk vetülő nőárnyék, a megvilágítás, a tónusok, mind-mind nagyon világos koncepció része, de szokatlan. Jól látszik a tudatosság a munkában, a tervezettség, mégis szokatlan, de érezhetően zsigerből jövő, intuitív fotógráfiák születtek. 
 
TH: Melyik fotókat emelnéd ki a sorozatból, ha választanod kellene? 
 
JZS: A meghívón látott díjugrató nő nekem nagyon tetszett, elképesztően kifejező volt, a kiállítás valóban nőkről szól, akiket lemezteleníthetünk, uniformizálhatunk, de nőiségük beleköthetetlen. Erre számítottam, amit kaptam, de ha választanom kellene, akkor talán a polaroid fényképezőgép által kitakart arcú, vidám nőt választanám. 
 
TH: Miért? És honnan gondolod, hogy vidám? Egyébként nekem is az a kedvenc képem, és én kifejezetten lazának találom a többihez képest. A többi nő nekem… olyan kiszolgáltatott helyzetben van. Mintha falhoz állították volna őket. 
 
JZS: Igen, a többi képen látszik az általad kiszolgáltatottságnak nevezett jelenség. Amikor fotózom, sokszor érzem azt, hogy az alany szégyellős, ki van szolgáltatva az én tevékenységemnek, ilyenkor nagyon nehéz, elérni azt, hogy ne érezze a modell, hogy kényünkre, kedvünkre rendelkezhetünk vele. Jelen esetben szerintem nem feltétlenül a kiszolgáltatottság, ami érződés, hanem amit a beszélgetésünk elején jeleztem: a naturizmus. A meztelenség erre a kiszolgáltatottságra ráerősít. Egyedül a polaroid fényképezőgépet maga előtt tartó nőről készült akton nem érződik ez, talán a kép meglepő vidámsága miatt, de inkább valószínű, hogy azért, mert azon a fotón feltűnik Aknay Csaba, a fotós is. 
 

 

A falhoz vagy állítva és én lövök rád! - mondja a felöltözött férfi és exponál. „Hogy mi marad meg a nőkből általában, ha ezeknek az adalékoknak nagy részétől megfosztva, uniformizálva, lecsupaszítva ülnek egy lecsupaszított háttérben? Észrevesszük-e őket, mint nőt, vagy csak a maszkot látjuk, amit viselnek? Vagy egyáltalán a maszk mögé tudunk-e látni? Vagy akarunk-e egyáltalán mögé látni? Megannyi kérdés merül fel a The Woman Is anyaggal kapcsolatban (...)” 
 
Megihletve
 
Jurassza Zsófia fotográfusnő reflektálni kíván Aknay Csaba fotográfus The Woman Is című kiállítására, feltárva azt, hogy hasonló koncepcióban, milyen továbbgondolásra ösztökél egy nőt, akinek a saját képmásának a meztelensége természetes, viszont egy férfié ugyanolyan titokzatos, mint a férfi számára a nő… 
 
Várjuk a tavaszt, amikor lehullnak a ruhák nőkről, férfiakról egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://hatutan.blog.hu/api/trackback/id/tr132534547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

phaszfej 2010.12.27. 14:17:51

Még csak az első sornál járok, de jajajj, félek, hogy nagyon kínos az írás, mármint a szerzőjére nézve.

phaszfej 2010.12.27. 14:30:28

hú bazmeg. ezek hívják magukat művészeknek? ezek csak művészieskednek. szar

deflorator 2010.12.27. 15:01:47

Meztelen nők lefényképezve! Ez igazán eredeti gondolat, másnak még nem jutott az eszébe...

Balián 2010.12.27. 15:24:08

Ez ám a magas kultúra.
Hát még a magyarázatok az meg egyenesen
művészet.
Mi bugrisok ezt nem is érthetjük.

shweir 2010.12.27. 15:25:18

Képekről iszonyú nehéz beszélni, csakúgy mint az ízekről. A cikkírónak egyáltalán nem sikerült. A rá tett hatásnál kellett volna maradnia, az nekem például felkeltette a figyelmem, de a többi erőltetett belemagyarázás... kár volt! Érezte is az író, hogy erősen izzadtságszagú az egész, ezért Jurassa Zsófia mögé bújt... Na, ez még rosszabb ötlet volt."a kiállítás valóban nőkről szól, akiket lemezteleníthetünk, uniformizálhatunk, de nőiségük beleköthetetlen" ez kőkemény zagyvaság, hogy rosszabbat ne mondjak róla. Ennyire prűdek vagyunk?! Nem tudunk vagy merünk pucér nőkről készült képekről sem beszélni...

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2010.12.27. 15:31:02

Nekem ezek a képek sokkal inkább portréfotók, mint az aktok. Attól, hogy egy nő meztelenül szerepel a képen, még nem feltétlenül aktról van szó.

Egyébkánt egyetértek az előttem szólóval: nagyon sokat akar belemagyarázni a képekbe a posztíró. Egy képet nézni kell, nem beszélni róla. Úgyis mindenkire teljesen más hatással lesz.

trapphenci 2010.12.27. 15:38:15

Nem akartam Jurassza Zsófi mögé bújni. Egyszerűen túl sok volt a behatás... Túl sok. Összesen tíz kép lógott a falon, de hányingerkeltően soknak éreztem, szerettem volna a képekkel valamiféle távolságot tartani, ezért megkérdeztem egy másik fotóst. Úgy gondolom, hogy amennyiben férfi lennék, teljesen más hatást váltott volna ki belőlem a kiállítás anyaga. Ezek olyan aktok, amik valóban portrék, de a hangsúly minden esetben a meztelenségen van, amit kicsit puhít a kiegészítőkkel... És igen, mindenkire másként hat, rám így... :) Megint megnéztem a képeket, tudjátok mi jutott eszembe? Azok a magyar filmek, amelyek egy képkockából felismerhetően magyar produkciók, túl nyers.

Netuddki. 2010.12.27. 15:45:12

Ez meg megint mitől 18+? Csak, hogy többen kattintsanak rá?

A képen lévő nők pedig 1000-szer jobbak, mint az általában mutogatott anorexiás vagy éppen agyonszilikonozott műnők.

Flaffy 2010.12.27. 16:04:42

Tehát most azvan h nemlehett eladni sehogyse ezt a nagyszerü gyüjteményt, ezért ráfogták h művészet.
Hisz ami rossz,kritikán aluli, eladhatatlan abból végeredménybe mindig művészet lesz.
GRATULÁLOK a művészúrnak(strigo)

Dr. Bélus___ 2010.12.27. 16:23:26

@trapphenci: Egyszerűen annyi történt, hogy reflexből hasra estél, hogy "na most mőőőővészet jön", és nem szólt senki, hogy meztelen a király. Magadtól meg nem látod. A meséből pedig ugye tudjuk, hogy ha ezt nem veszed észre, akkor ostoba vagy.

Ramones1965 2010.12.27. 16:44:01

Aktfotók, ennyi. Ez mitől művészet?

2010.12.27. 17:18:53

a dadaizmus korában jött be ez a hülyeség hogy az a művészet, amit meg lehet magyarázni. Valójában csak a tehetségtelenségüket akarják kimagyarázni a magukat művésznek tartó emberkék

Karachar Nevian (törölt) 2010.12.27. 19:41:44

@ergerberger:
Ajánlom figyelmedbe Andres Serrano-t :)

2010.12.27. 19:42:56

Isteni jó dolgok ezek.....!!

Fotósok állítanak ki fotókat Fotósoknak...

Néptáncosok néptáncolnak néptáncokat néptáncosoknak.......
Mindíg ez van.!

Naná hogy +18-as a poszt ...ezt fiatalkorúak úgy sem érthetnék

Bravó csak így továbbb!

Karachar Nevian (törölt) 2010.12.27. 19:51:10

Nekem az nem tetszik, h vki művész akar lenni, ezért aktuális témát keres. Íme a testképzavaros nő, na erre majd bejönnek a 'zemberek'. Aztán valahogy mégiscsak szép, sőt qrvajó nőt sikerül lefényképezni azzal a szemészeti izével az arcán. Hol lesz egy ilyen nő testképzavaros kérem?
Ez egy furcsa példája a hamis művésziességet csalással tetéző megélhetési fotósnak.

Harald_Hardrada 2010.12.27. 20:13:17

egy férfi csak azért fotóz nőket hogy megdugjon közülük néhányat, mást felesleges belemagyarázni mert marhaság

Intizar 2010.12.27. 20:47:22

@Karachar Nevian: Tudja ön, uram, mit jelent az, hogy "testképzavar"? Nyilvánvalóan nem tudja, különben nem képzelné azt, hogy egy ön által "jónak" ítélt nő nem szenvedhet ilyenben. Azt jelenti, hogy az akármilyen, akár "jó" nő is, ha a tükörbe néz, nem azt látja, ami ott van, hanem egy reménytelen ocsmányságot. És ez nem hiszti, hanem annyira kemény pszichés valóság, hogy egy igen szép arányban halálos betegség is lehet belőle. Aki obszcénül kövér, púpos vagy ilyesmi - gondolom, ön ilyenekre várt -, az nem testképzavaros, hanem valóságos fizikai problémákkal küzd, de attól még lehet lelkileg egészségesebb, mint a testképzavarosok. És élhet jobb összhangban a saját testével, tehát lehet, egy valóban emberi értelemben véve "jobb" nő, mint az újságban mutogatott bombázók.

rooklin 2010.12.27. 20:53:14

Be kell hogy lássuk, aktfotózás rutinból már nem nagyon működik, a szegény művész elismerő bólogatás helyett max forgó szemeket és unott sóhajtozást kap.

Ezekből a művekből mindössze a munka és a friss gondolat hiányzik. Amúgy jó :)

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2010.12.27. 21:12:14

A modellek teljesen természetes hölgyek, nem a megszokott anorexiás rémségek, de könyörgöm egy ilyen fotóban mi a művészet ?

aPar aLyza 2010.12.27. 21:43:46

Szóval, ami művészet, az NEM ez!

Ez csak egy nézőpont, hogy "nekem van kiállításom, no ugyan nem állandó mint a Petőfi, de de nézik, érted, nézik. Oszt művész leszek, mert volt/van/lesz kiállításom. Oppáá, képek kellenek, megyek szaró galambokat fényképezni a Deákra, mert ott a hajléktalanokra hulló bélsár olyan szép mintákat rajzol, hogy az esti fényeken megbujó szelídgesztenye szemű leszbikusokra is szánnom kéne egy tekercset, ......)

Kissé elkalandoztam.

A művészet nem öncélú. Ha egy meztelen nőről a kiszolgáltatottság jut szószedetbe, akkor már nem jó. A képek meg lehetnek "jók" (technikai értelembe) de kissé több kellene a jóhoz.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.12.28. 00:55:30

@aPar aLyza: A művészet lehet öncélú. Legfeljebb Te nem tartod annak.
A CSÖCS szép.

Dr.Traktor 2010.12.28. 08:36:50

@ripők: no, nem mindegyik azért.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.12.28. 08:42:19

@Dr.Traktor: Igaz! Hozzászólásom a női emlőkre vonatkozik.

bukott madonna · http://bukottmadonna.blog.hu 2010.12.28. 08:52:58

olyan filmről vitatkozni, amit nem láttál, olyan koncertet kritizálni, ahol nem voltál ott, azt lehet, csak minek? a probléma valós, a csajok szépek, akit érdekel, most, hogy hallott róla, megnézheti, akit nem, az nézze meg boterot helyette.
köszönöm a beszámolót.

2010.12.28. 09:14:03

Művészet meg kultyúra...
Az sem tudod mit beszélsz kisgyerek, de teszed nagyon erősen. A művészet mióta létezik, azóta arról szól, hogy fogj egy főtt répát, és magyarázd bele hogy ez most kifejezi a pusztába barangoló, magányos juhász érzéseit.
És ha el tudod hitetni 100+ emberrel, hogy "bázzeg ez a művészet, faszom!", akkor híres leszel és 100 év múlva fognak rólad beszélni a tankönyvekben.

Ezt hívjátok ti művészetnek. De ugye mi prolik, semmit sem értünk, szal nem kell semmit komolyan venni.

aPar aLyza 2010.12.28. 10:46:40

@ripők:
Nácsútum infrangum (ez tök értelmetlen, dehát írni kéne!).

Vezessük le a művészetet:
Ha M lő, az nem szép de ha két M lő akkor már szép. Itt megragadhatjuk a dualizmus gyökereinek apró rezdüléseit! Sőt közeli tetvéreik Cs. Öcs (gyki. ŐK) is lőnek akkor már mondhatni sorozat lővésem magyarázhatjuk a hozzászólást. A sok hangos pukkanástól leegyszerűsíthetjük egyszerű puff-puff-puff-ra, így alkalmas ülőhelyet teremthetünk (no mindegy, mert a képeket állva kell nézni, de ha megfáradtunk, már van szószátyárságunknak pihenője).
Most elővesszük a sárgarépát, teljesen átlagosat, hiszen ócsó piacra járunk mert ott cool a hangulat, és jó alapanyagokat szerezhetünk a levesbe (tehát ami répa és nem művészet, megy a levesbe!!!).
Most már két M lő + a sárgarépa, így összepárosítva (hihihi) azm, de nem az (ooppssszzz!)!
Na, most már művészet.
süti beállítások módosítása