jöjjenek közelebb, van itt egy csomó látnivaló!

Karim Rashid Budapesten

jokuti | 2011.02.17. 13:30

 A pink tárgyak legnagyobb  tervezője természetesen pink színű öltönyben tartotta meg két órás előadását pár nappal ezelőtt a MOMÉ-n, azaz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Ahogy azt előre lehetett tudni, óriási volt az érdeklődés, szemtanúk beszámolója szerint 45 perccel a kezdet előtt már nem lehetett beférni. Egy kis kárpótlás a lemaradóknak:

 

Öltözz hülyén!

k.im | 2011.02.17. 10:51

Javában benne vagyunk a farsangi időszakban, és mivel a magyar többek közt a busójárás népe, már csak kötelességből is összegyűjtöttem néhány beöltözős bulit. Ilyenkor tényleg senkinek nem lehet egy szava se, ha hűtőszekrénynek, Tini Nindzsa Teknőcnek vagy esetleg Soma Mamagésának öltözve utazol a villamoson. Ne fogjátok vissza magatokat!



20's Szesztilalom parti - Február 17. 20:00 (ingyenes)
Mika Tivadar Mulató, VII. Kazinczy u. 37.
Dresszkód: a 20-as éveknek megfelelően, Marcel-hullám és Al Capone.

Tedd le az üveget Samantha! - Február 18. 21:00 (jelmezben ingyenes)
Picasso Point, VI. Hajós u. 31.
Dresszkód: lehetőleg valamelyik sorozat karaktere, Thomas Magnumtól Berényi Miklósig.

CBI Biciklis Farsang - Február 19. 20:00 (éjfélig meghívós, utána ingyenes)
Fogasház, VII. Akácfa u. 51.
Dresszkód: bármi, ami film. A kedvenc jeleneteteket elő is adhatjátok.

3. Nagy Kreatív Farsang - Február 25. 21:00 (ingyenes)
Grund, VIII. Nagytemplom u. 30.
Dresszkód: aminek, csak akarsz, az 500 Ft-os fénytúladagolástól előbb-utóbb úgyis mindegy lesz.

Roham japán farsang - Február 26. 21:00
Roham bár, VIII. Vas u. 6.
Dresszkód: értelemszerűen bármi, ami japán, maki szusi, Pikachu, cuki mangafigura.

(Fotó a weheartit.com-ról.)

Címkék: programok farsang buli

Könyvtárba járni szexi!

jokuti | 2011.02.16. 16:00

Főleg, ha az a könyvtár New Yorkban található.

Beiratkozni sem kell a New York-i közkönyvtár virtuális gyűjteményébe, ahol 700 ezer kép digitalizált változata között nézelődhetünk.

Hihetetlen gazdag a választék témában és korban egyaránt. Persze a gyűjtemény legnagyobb részét a városhoz, illetve az Egyesült Államokhoz fűződő képek adják, de vannak itt 16. századi gyümölcsillusztrációk, brit cianotípiák tengeri algákról, 19. századi sport témájú rajzok, cigisdobozok illusztrációi és még rengeteg izgalmas kortörténeti dokumentum.

Egy benzinkút Bronx-ban (1936.)

 

A fentieken kívül még régi térképek, kéziratok, plakátok, szóval csupa olyan kép, amiben órákig lehet kutatni, folyamatosan váratlan kincsekre bukkanva.

Elefánt (1807.)

Ahogy az egy jó könyvtárhoz illik, a rengeteg kép profin katalogizálva is van. A nézelődést el lehet kezdeni a témakörök alapján is, de akár kulcsszavakra is rá lehet keresni, vagy a hagyományosabbnak számító név- és tárgymutatóban is lehet böngészni.

Futó (1922., cigerattás doboz)

 

Saját kedvencek:

-Staten Island régi fotókon és képeslapokon

-közlekedés NY-ban

-afroamerikaiak a 16. századtól kedzve

És a lista még tetszőleges hosszúságban folytatható, szinte bármelyik útvonalon elindulva újabb és újabb érdekes képek bukannak fel.

Aki pedig a inkább a képzőművészet iránt érdeklődik, folytassa a nézelődést a technikailag még inkább lenyűgöző Google Art Project weboldalán, ahol a világ néhány legmenőbb múzeumából - köztük a New York-i MOMÁ-ból - összegyűjtött több száz festmény tekinthető meg hihetetlen felbontásban. Belezoomolni egy van Gogh festménybe legalább olyan szédítő élmény, mint a keresőóriás online műholdas térképén repkedni.

Utcáról a kiállítóterembe - Ed Templeton

k.im | 2011.02.15. 10:02

Ed Templeton gördeszkás istenség és kortárs képzőművész: fotózik, fest, filmeket készít. Ez így együtt akár gyanúsan is hangozhatna, de amint megismerjük a személyes sztoriját, teljesen érthetővé válik. Ahogy a The Second Pass című sorozat bevezetéseként írja: sosem csak azért indult valahova, hogy fényképezzen, a fotózás mindig az egyéb útjait egészítette ki. A képein keresztül tárja elénk a sokak által lenézett külvárosi deszkás szubkultúra mindennapjait, tágabban pedig azt, ahogyan ő látja Amerikát és a világot.

Templeton 1985-ben a kaliforniai Huntington Beachről indult. Ekkor kezdett el deszkázni, és ahogy ebben a videóban is elmondja, kreatív emberek közé került, így kezdte el ő is fotózni az őt körülvevő külvárosi környezetet és arcokat. 1993-ban alapította Toy Machine néven gördeszkás cégét, amivel amellett, hogy felszerelést gyártanak, versenyzőket is szponzorálnak és videókat készítenek. Templeton itt kezdett el festeni, mivel a gördeszkalapok dizájnját ő csinálta.
 
A profi deszkások élete folyamatos utazásból áll, új helyszíneket keresnek, bemutatókat tartanak, versenyeznek, eközben persze számtalan emberrel találkoznak és élik az életüket, ahogy tudják. A képek hűen dokumentálják a sérüléseket, a meztelenséget, az élményeket, a barátságos és ellenséges embereket, akikkel találkoznak - nem azért, mert sokkolni akar, hanem mert ezek egyszerűen ehhez az életformához tartoznak.
 
Az Ernst Múzeumban látható The Cemetery of Reason című kiállítása az eddigi életművére tekint vissza. Hihetetlenül sok és sűrű a kiállított anyag, mindenképpen rá kell szánni az időt, de megéri. És mivel nem vészes a jegyár, akár többszöri látogatásra is be lehet osztani. Ez egy utazó tárlat, viszont a képeket minden helyszínen a művész maga installálja, ezért sehol sem kerülnek ugyanúgy a falra a képek. A kiállításmegnyitón egyébként Ed Templeton egy teljesen normális pasinak tűnt. Ráadásul a blogja alapján nem az a művész, aki csak megmutatja magát és már ott sincs: már több, mint tíz bejegyzést szentelt a budapesti kiruccanásának.
 
 
A konkrétabb tematikus blokkok, mint a Teenage Smokers, a The Sleepers vagy az Eulogy for Lost Saliva kicsit könnyebben emészthetőek, kompaktabbak. A legnagyobb ciklus, a Cul-de-sac of Lameness három termet tölt meg, és a képek szó szerint végighömpölyögnek a falakon. Sok kép talán nem is működne önmagában, így viszont egymást támogatva nagyon hatásosak. Annak pedig, hogy a képeket ilyen sűrűn rakták egymás mellé, fölé, alá, olyan szoba-hatása van, mint amikor egy nagymama pakolja tele a családi képekkel a kandallópárkányt. De végül is ezek az emberek képezik Templeton családját, akikkel életében a legtöbb időt töltötte, köztük Deannaval, aki több mint 20 éve a felesége és múzsája.
 
Eddig akikkel találkoztam, mindenkinek jobban tetszettek a fotói, mint a festmények és szobrok, amik kétségkívül nem okoznak olyan erős sokkot. Viszont ezeken keresztül kicsit direktebben átjön, hogy nemcsak egy olyan arccal állunk szemben, aki össze-vissza kattintgat a gépével, hanem egy gondolkodó emberről van szó, aki érzékenyen reagál arra, ami például az országában történik. És ez lehet egy hülye törvény éppúgy, mint egy csellengő utcakölyök vagy egy maszlagos „Találd meg a spiritualitásodat!” tanfolyam.
 
Ernst Múzeum
VI., Nagymező u. 8.
 

(Ha Vodafone-os vagy, nézzétek meg a kiállítást  ketten egy jegy áráért kedden! Részletek a Vodafone Kedd oldalán.)

Utálom a hideget, imádom a várost

Hettie | 2011.01.19. 11:44

Tél van és hideg, jobb, ha lelépünk, mielőtt beüt a rosszhangulat. Mehetnénk az erdőbe, meg síelni, meg fagyott Balatonon korcsolyázni, de ha valaki annyira városi, mint én, akkor a legjobb amit tehet, hogy egy másik pörgős városba megy, mondjuk olyan országba, ahol a két ünnep között nem áll meg az élet, max január első hetében lassulnak le egy egész picit, de addigra már nem is baj talán, ilyenkor nappal élünk, este eszünk, alszunk.

Edinburgh a hideg élményt megbízhatóan hozza az év 350 napjában, ezért sokkal jobban kell hajtania mint az európai városok többségének, ha érdekes és izgalmas hely akar maradni. Nappal mindenképp ki kell mozdulni, a termosztát 9-kor lekapcsolja a fűtést, és délután 5-ig fagyás van. Az első két nap parkbansétálással, elveszett bőröndből adódó vásárlással és forró kakaó melletti ücsörgéssel telt, este meg kocsmázással: whisky és sör, sör és whisky.

A nem kevert, vagyis single malt whiskykből minden kocsmában lehet kapni, de vannak külön whisky témájú kocsmák, valljuk be, főként a turistáknak, a belvárosban.

The Meadows

Szilveszter napján a Skót Nemzeti Galéria volt soron, hisz ott meleg van és 5-kor zár csak be. Poussin Hét Szentségének második sorozata jó, hogy külön teremben van, kényelmes ülőhelyekkel, mert 20 percig bámultuk folyamatosan a képeket.

Poussin: A Bűnbánat szentsége

A szilveszteri házibuli és az elsejei kötelező 5K futás kiheverése után Glasgowba mentünk, nem titkoltan azzal a céllal is, hogy körbenézzünk a téli vásárban. Vásárolni Edinburgh-ban is lehet, de az üzletek nagyobbak és több is van belőlük Glasgowban. Ha már úgyis arra jártunk, megnéztük a Jamaica utca ékességét, a Sub Clubot. Underground partihely, since 1987, ezzel a leghosszabb ideje működő club az egész világon. Irvine Welsh is szereti.

 I love the Sub Club. I've had some amazing nights there over the years. Whatever genre of music it hosts, it always pulls along a great crowd of party animals who really know their stuff.

—Irvine Welsh, The Daily Record 

Sub Club, Glasgow

A Charles Rennie MacKintosh teaházat kihagytuk és a Glasgow School Of Art épületét is majd akkor nézzük meg, ha elkezdődik a második félév. A botanikus kert meg nem annyira fenséges, mint az edinburgh-i, de oda úgyis csak tavasztól őszig érdemes menni, amikor akár piknikezni is lehet.

Glasgow School of Art, skót szecesszió 

Miután Glasgow-t és az azt követő minikoktélos estét kipihentük, állatkerteztünk. Dombra épült, sokat kell felfelé menni és sok állat a melegben rejtőzött, de oroszlánt, pingvint és vízilovakat láttunk, az utóbbiak épp harcoltak a medencehasználat jogáért. Láttuk az odatévedt albínó mókust is, amit le is fényképeztünk volna, ha tudjuk, hogy ezzel nyerni lehet. A legizgalmasabb azért a Budongo Trail volt, ami egy hatalmas kétszintes csimpánzvilla, persze még nagyobb kerttel. Az itt lakó csimpánzokkal a Skót Zoológiai Társaság által felkért kutatók dolgoznak, egyrészt konzervációs céllal, másrészt a csimpánzok viselkedését tanulmányozzák.

Edinburgh Zoo

Így aludtam én is, mikor hazaértem Budapestre.

Scott Pilgrim a világ ellen

k.im | 2011.01.07. 18:09

Scott Pilgrim a világ egyik legügyefogyottabb szuperhőse. Tulajdonképpen csak belekényszerül az egész szerepbe: le kell győznie a csaja, Ramona Flowers gonosz exeit, ha életben akar maradni. Január 6-án kezdik játszani a magyar mozik a Scott Pilgrim a világ ellen című filmet (rendezte Edwar Wright), amit mindenkinek ajánlok, aki másfél órán keresztül valami igazán szórakoztató agymosásra vágyik.


Az előzetes alapján egy habkönnyű,  bugyuta tini-opusznak gondoltam a Scott Pilgrimet, viszont egy rajongó barátom hamar felvilágosított, hogy ennél azért többről van szó. Rögtön a kezembe is nyomta Brian Lee O’Malley eredeti képregényeit: hat köteten át lehet izgulni a szereplőkért. Scott 22 éves srác (fejben inkább 16), aki Kanadában tengeti nem túl izgalmas mindennapjait. Szipolyozza a lakótársát, szobazenél a haverjaival a Sex Bob-omb nevű zenekarban, meg randizgat egy középiskolással, mert az olyan egyszerű és kényelmes.
 
Aztán feltűnik a szuperkúl, titokzatos, színeshajú Ramona Flowers és hirtelen minden olyan lesz, mintha dimenziót ugranánk. Scottnak (Michael Cera) hét gonosz exet kell legyőznie (a főgonoszt Jason Schwartzman játssza), ha meg akarja tartani Ramonát, de persze ez egyáltalán nem egyszerű, mert Scott mégsem olyan tökös gyerek, mint amilyennek láttatni próbálja mindenki - legfőképp saját maga.

A filmet elég jól összehangolták a képregénnyel, talán az egyetlen igazán nagy különbség az exek sorrendje, de aki nem hardcore rajongó, azt ez nem fogja zavarni. A sztori elég erősen épít a nörd-kultúrára és a videojátékokra, a film pedig tökéletesen hozza ezeket a megoldásokat. A vágás sokszor olyan, mint mikor egyik képkockából lépsz a másikba, vagy egy-egy megszólalásért plusz életet kapnak, ilyesmi. Ezek az animált részek filmen nagyon jól illenek ide, és a vásznon a szereplőket is nehezebb összekeverni. Bár nem vagyok sem kifejezett videojáték-, sem képregényrajongó, mégis érthető és nagyon élvezhető volt az egész. 
 
És még miért szerettem ezt a filmet? Például mert nincs idő unatkozni közben: végig pörög, ráadásul szuper a zenéje. Vagy mert a szereplők csetlés-botlása felidézi az ember saját bénáskodó későkamasz énjét. Mert vicces formába önti azt a sokak által ismert frusztrációt, amit egy-egy ex alaptalanul is okozni tud, de mégsem rág semmilyen geil tanulságot a szánkba. És mert nagyon bírom Michael Cera bamba kis pofáját.
 
(Ha Vodafone-os vagy, nézzétek meg a Scott Pilgrim a világ ellent  ketten egy jegy áráért jövő kedden Budapesten, Kaposváron, Nyíregyházán vagy Tatabányán! Részletek a Vodafone Kedd oldalán.)

Az utolsó dzsentri (Martin Munkácsi a LuMúban)

trapphenci | 2011.01.03. 11:40

Budapest egyik legfrankóbb kulturális színtere a MÜPA oldalában elhelyezett Ludwig Múzeum. A múzeum szót azért sem szeretem használni, mert dohos, poros, avíttas tárgyak villannak fel a képzeletemben, a LuMúval kapcsolatban viszont fel sem merülhet ilyesmi. Még akkor sem, ha Magyarország legutolsó dzsentrijének a fotói között sétálgatunk. Martin Munkácsi kiállításán jártunk – és a héten még bárki járhat.




Munkácsi 1913-ban, az Est és más lapok tudósítójaként került először fényképezőgép mögé: szövegeit illusztrálta is, leginkább sporteseményekről tudósított. Néhány év után, 1918-ban a Színházi Élet című hetilaphoz került, ahova közel tíz éven át publikálta cikkeit, fotóit. Incze Sándor, a lap szerkesztője később – amikor már Munkácsi sztárfotós lett – előszeretettel hangoztatta, hogy az ő szerkesztőségük "alma materéből" került ki a fotóművész.
 
Igen, ez a titulus bőven megilleti a hajdani riportert, hiszen már korai munkáiban – legyen annak a témája foci, jégkorcsolya, balett, társadalom, divat – jól tetten érhetőek a művészi kifejeződés momentumai, eszközei. Kompozícióira jellemzőek a kor bauhausi stílusú elvei, az erős kontrasztok, a jól szerkesztettség; ahogy a bauhaus, úgy Munkácsi is "a művészet és ipar, a művészet és technika közötti szakadékot kívánta áthidalni". 
 
Morális válságból sztárgázsi
Az 1920-as évek végére Martin Munkácsi már olyan – később szintén kiemelkedő művészekké váló – emberekkel dolgozott együtt, mint Friedmann Endre Ernő (Robert Capa) és Moholy-Nagy László, ráadásul Berlinben, ahol a német magazinpiac éppen csúcsra járt. 1933-ban, a náci Németország megszületésekor a Berliner Illustrirte Zeitungban jelentek meg munkái, megörökítette a birodalmi haderő menetelését, de női repülős iskolában készített fényképei is nagy sikert arattak.
 
Egy napon azonban morális konfliktusba került a birodalmi magazin főszerkesztőjével szemben. A történet szerint csendéleteket rendelt a magazin a fotóstól, aki gyümölcsöket választott a kompozíciókhoz. Munkácsit – a legtöbb fotóshoz hasonlóan – nagyon zavarta az, amikor a szerkesztőségben leválogatták a fotóit, és nem az általa legjobb képek közül választottak publikálásra a munkái közül. A csendélet-sorozat megrendelése és elkészülte után a Berliner Illustrirte Zeitung főszerkesztője szintén olyan képeket választott, amelyek nem voltak a fotós kedvencei között, és ekkor Munkácsi egy sorfordító kérdést tett fel, miszerint a szerkesztő miért azokat a képeket választotta, hiszen volt másik, jobb, és már mutatta is azt a képet, amindéli gyümölcsök voltak láthatóak. A válasz megváltoztatta Munkácsi életét: „A banán nem árja gyümölcs!”
 
Ekkor Martin Munkácsi kifordult a szerkesztőségből, a legenda szerint bement az első hajópénztárba, és vásárolt egy jegyet New Yorkba, csak oda. 
 
 
A sztár
New Yorkba érkezését követően elvállalta a Harper’s Bazaar felkérését, ő lett a divatfotósuk. Munkácsi ars poeticája nyomán forradalmasította a divatfotózást, amely ebben a méltán híres magazin hasábjain valósult meg. „Gondolkozz, miközben fényképezel!” – erről szólt Munkácsi hitvallása, azaz miközben kamerával a kezében élt és mindent villámgyorsan lencsevégre kapott, a komponálást, a kattintás pillanatában megszülető gondolatot hirdette. Megtöltötte a korabeli ötlettelen reklámokat tartalommal, méghozzá a szabad gondolkodás, az ötletek számtalan kivitelezhetőségének a lehetőségeivel.
 
Munkácsi nem csak az exponálás közben volt bátor: mozgásban fotózott, üvegnegatívra, ami azt jelentette, hogy két másodperce volt arra, hogy elkészítsen egy jó fotót, épp emiatt nagy objektíveket használt, és sok-sok utómunkát végzett az elkészített képeken, megvágta azokat, kontrasztokat erősített tussal. 
 
Dicső PR
Martin Munkácsi zsigeri adottsággal menedzselte magát és munkáit. Dicsőszentmárton szerepelt az önéletrajzában mint születési hely, holott Kolozsváron jött a világra, de úgy érezte, Mártonként dicsőnek lehet tűnni egy ilyen születési hellyel. Munkája során mindig törekedett arra, hogy bulváros, figyelemfelkeltő címekkel és képaláírásokkal apelláljon, ezen kívül tisztában volt azzal is, hogy a gyorsaság az egyik fő erénye, ha riportfotókról van szó: gúnyneve, a Csöpögős Munkácsi is emiatt ragadt rá, ugyanis ő már akkor szaladt a fotókkal a szerkesztőségbe, amikor a képekről még csöpögött az előhívó folyadék, sokszor még azt sem várta meg, hogy megszáradjanak a fotók.
 
Nem ódzkodott utólagos módosításokat eszközölni a fényképein, ha valami nem tetszett neki, retusálta, a képet a szerkesztettség érdekében megvágta azokat, sőt, akár hazudott is a helyszínt illetően. Személyes életében is igyekezett megteremteni a dicső látszatot: jómódú, kifinomult stílusát, arisztokrata tartását, szokásait, sztárallűrjeit élete végéig megtartotta, pedig akkor már igen-igen elszegényedett. Életvitele bohém volt, de a szakmához végig alázattal és tisztelettel viszonyult, jól érzékelhető ez a kiállításon is olvasható, Munkácsi által leírt fényképezési instrukciókban. 
 
 
LuMú
Martin Munkacsi a W.R. Hearst konszern lapjainak hasábjain – Life magazin, Harper's Bazaar – vált menekült fényképészből divatfotóssá, majd művésszé. Ezt az életpályát követhetjük nyomon azon a több mint 250 fotográfián, vintage-on (eredeti nagyításon), magazinfotón keresztül, amelyeket C. Gundlach, a neves német divatfotós és gyűjtő jóvoltából a budapesti LuMú bemutat. 1923-1963 között készített munkákat láthatunk, elhivatottságát, forradalmi újításait, a "Munkacsi-movementet" tanulmányozhatjuk, élvezhetjük egészen január 9-ig.
 
Ha Vodafone-os vagy, holnap magaddal vihetsz valakit, és ketten csak egy jegy árát kell fizetnetek a LuMúban! Részletek: vodafonekedd.hu

Másnapos gyomorra távol-keleti orvoslás

világevő | 2011.01.01. 16:09

Ha nem is a holisztikus gyógyászathoz, de a távol-keleti konyhák fűszereihez érdemes fordulni, ha a gyomor kicsit elfáradna. Nekem legalábbis ilyenkor leginkább a savanykás, de csípős levesek ízlenek, nyilván a kiszáradás miatt jó a lé, de hogy miért kívánok/kívánunk ilyenkor csípőset az amúgy is meggyötört gyomorra, azt nehéz lenne megmagyarázni.

Koreai kimchi leves
Koreai-kínai büfé, VI., Zichy Jenő u. 9.
Nagyon csípős káposztaleves hússal és szójával.

Ramen tésztaleves
Momotaro ramen, V., Széchenyi u. 16. (Bejárat már a Nádor utcából!)
Ramen sokféle változatban, saját kedvencem a ramen sertéskarajjal (ami valójában oldalas). Nem csípős.

Thai kókusztejes leves
Parázs Presszó, VI., Szobi u. 4.
Tom Ka Kay, azaz citromfüves, kókusztejes leves csirkehússal. Közepesen csípős.

Vienami phó
Bock Bisztró, VII., Erzsébet krt. 43.
Tartalmas (tészta, marhahús, zöldségek) vietnami phó leves reggelente, 11h-ig. Csípős!

Jó kanalazgatást!

Szilveszteri buli: matiné lovakkal

világevő | 2010.12.31. 06:03

Mindenki arról beszél a városban, hogy merre van a buli 31-én, összecsapnak a különböző iskolák: csakis vidéken baráti társasággal, haverokkal szórakozóhelyen, egyedül otthon a tévé előtt, külföldön vagy éppen az utcán a legjobb.

Pedig mára van egy olyan program is, ami teljesen kockázatmentes szórakozást ígér, és még egy jót beszélgetni is lehet közben: az Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban.

Amire érdemes odafigyelni:

  • nagyon meleg ruházat: esetleg ugrálással és felelősségteljes alkoholfogyasztással ugyan késleltethető a megfagyás, de egy helyben állva nagyon hideg tud lenni
  • vakszerencse: lehet ugyan mindenféle statisztikákra, mindentudó megmondóemberekre, szakirodalomra támaszkodva okosan is fogadni, de sokkal egyszerűbb szimpátia alapján vagy csak simán, hasraütéssel. Mert fogadni persze kötelező, anélkül mit ér az egész?
  • műsorfüzet: a legjobb szórakozás, a kívülálló számára teljesen érthetetlen loviszlengbe nyerhetsz betekintést, de a hihetetlen lónevek miatt is megéri. Egy kis ízelítő: Delikátesz, Édeske, Eszmeralda, Heti Hetes, Letéteményes, Alvóbaba, Csalóka II., Gyaloglevelész, Ultralady OK stb.
  • nagy öregek: pillanatok alatt ki lehet szúrni, hogy kik azok, akik nem csak a szilveszteri buli miatt vannak kint, hanem hosszú évtizedek óta életvitelszerűen a lovin élnek. Felejthetetlen sztorikkal és bombabiztos(nak tűnő) tippekkel ajándékoznak meg az érdeklődésedért.

Helyszín: Kincsem Park (megközelíthető a Pillangó utcai metrómegálló felújított alagútjától gyalog is)

Program:
12:30 kapunyitás
14:00-19:00 futamok, díjátadások, emlékversenyek, koncertek
19:10 tüzijáték

Belépő: felnőtteknek 1000,- gyerekeknek és nyugdíjasoknak 600,- Ft.

Olyan izgalmakra azért nem lehet majd számítani, mint a Ben Hur híres fogathajtós jelentében, de a szórakozás így is garantált, kihagyhatatlan program.

Szilveszterről van szó, így érdemes megnézni egy másik változatot is, ami sikerrel kombinálja a Benny Hill Show-val:

Művészklubtól a pinceszagú kocsmáig – hol mulatunk jövőre?

Bitay Andi | 2010.12.29. 16:39

Az év utolsó hónapjában Budapest már amúgy is nyüzsgő belvárosában új szórakozóhelyek nyíltak. Elindultunk felfedezni őket, hogy megtudjuk, vajon csupán újabb asztalokkal bővült a kínálat vagy ennél többel is.

Az első állomás az Anker Klub volt, amely XXI. századi művházként aposztrofálja magát. Valóban új színfoltot hozott a Deák tér környékén megszokott kulturális életbe, azonban egyeseknek mégis ismerős lehet a hely stílusa, hiszen az októberben bezárt Toldi Kávézó és a Keleti Blokk Alkotóközpont egyesüléséből született. Nem lehet rá azt mondani, hogy ez egy kávézó, vagy egy kocsma, esetleg egy buli helyszín, mert kicsit mindegyik egyszerre.

Noha a megálmodók egy nagy nappalit szerettek volna létrehozni, néhol inkább egy nagy ebédlőre emlékeztet az ikeás fa asztalok és székek látványa. A népszerű romkocsma hangulatot tehát nem a bútorzatban kell keresni, hanem az ipari mennyezet és a sárgás világítás gondoskodik az új bútorok kiegyensúlyozásáról. A hatalmas ablakokkal ellátott tér kialakítása kreatív, és láthatóan pontosan megtervezett. Az Anker nem csak egy szimpla beülős hely, hanem a programokról is gondoskodnak. Amikor ott voltam, éppen a Kafkaz tartotta lemezbemutató koncertjét, ezért hétköznap ellenére nagyon sokan voltak. Szabad asztalt este nyolc után nehéz elcsípni, mert nem vitték túlzásba azok mennyiségét, de legalább nincs zsúfoltság.

Innen a pár perc séta távolságra lévő mókás hangzású Mika Tivadar Mulatóba mentünk tovább. A Kazinczy utcában szinte már méterenként meg lehet melegedni egy-egy kocsmában, ami nem baj, sőt, legalább biztos pontot jelent az éjszakában. A Mika Tivadar épülete 1907 óta áll, de eddig elsikkadt a többi romos ház között, nemrég azonban szépen felújították a homlokzatát is. Amikor beléptem a Mulatóba, szinte elsőre fel sem tudtam fogni a látványt, annyi apró kreatív ötlettel dobták fel a pult környékét.

A mennyezetről lelógó trombiták lámpává alakítása nagyon tetszett, a kristály és üvegdíszes csillárok viszont már kevésbé, kicsit giccses a hatás. Ennek ellenére elegánssá teszi a már sok kocsmából ismert tipikus lomtalanításos bútorokkal berendezett teret. Vagyis nem csak teret, hanem tereket, mert van galéria és alsó szint is, ahol az újabb bárpulttal ellátott koncert- és buliterem található. A sötétkék és arany falak távolságtartó hangulatát jól ellensúlyozza a fapadló és falépcsők sugallta melegség. Annyira friss a hely, hogy a festékszag még érezhető, és talán teljesen nincs is kész, ugyanis a mosdóban három vécéajtóból kettőt nem lehetett becsukni, mert elméretezték őket…

Végül a Corvin Áruház aljában lévő Legalja Presszó elnevezésű kocsma felé vettük az irányt, ami rászolgál a nevére. Ez valóban egy nagybetűs Kocsma, ahova beugrik az ember pár pohár itallal alapozni mielőtt felszalad bulizni a Corvintetőre. Meghitt beszélgetésre nem alkalmas a pár négyzetméteres presszó, főleg a hangos hiphop miatt. Ez még nem is volt olyan kellemetlen, mint a jól érezhető pinceszag. Lehet, hogy én vagyok túl kényes, de a terjengő dohszag szószerint kiűzött, így gyors véget ért az este.

Furcsa szögből, árnyékban (Lucien Hervé 100)

k.im | 2010.12.28. 13:11

Lucien Hervének, úgy emlékszem, láttam már egy másik kiállítását évekkel ezelőtt. Rémlett az is, hogy magyar származású, meg hogy elég híres, de ennél többet ha keresztre feszítenek sem tudtam volna hirtelen mondani róla. Úgyhogy pont kapóra jött a Szépművészeti Múzeum Lucien Hervé 100 című tárlata, amit születésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek, abból a 100 válogatott fotóból, amit a múzeum nemrég megvásárolt a hagyatékából. Persze nem akartam teljesen fogalmatlanul elindulni, ezért megejtettem egy Google és Wikipedia gyorstalpalót, hogy tudjam, mégis mire számítsak. Azért nem teljesen ugyanaz a lelkiállapot kell tájképekhez, metsző riportfotókhoz vagy épp szívszaggató portrékhoz.

Kiderült, hogy egyikről sincs szó, Lucien Hervé ugyanis főként építészeti fotóival vált ismertté. Viszont pont ez a megtévesztő skatulya az, ami miatt kifelejtik a leghíresebb magyar származású fotósok sorából, pedig neki is ott lenne a helye Moholy-Nagy László, Brassai, André Kertész, Robert Capa és Martin Munkacsi mellett.



 

Az életéről most csak röviden, akit érdekel, keressen rá, dokumentumfilm is készült. Maradjunk annyiban, hogy az Elkán László néven született hódmezővásárhelyi fiú kalandos dolgokon esett át (művésznevét a francia ellenállásban szedte össze), míg végleg kikötött a fényképezésnél. 1949-ben ismerkedett meg Le Corbusier-vel, aki a XX. század egyik legjelentősebb építész-zsenije volt. Miután Hervé már találkozásuk első napján 650 képet készített, az elszántság láttán Le Corbusier felvette saját fotográfusának és ez 16 évig így is maradt. Emellett Hervé más világhírű építészekkel is dolgozott, például Marcel Breuerrel és Walter Gropiussal. De ugyanúgy szívesen fényképezte a környezetét, az ismerőseit és absztrakt témákat is.



 

Hervé fotóit sok esetben nem lehet első blikkre megfejteni, és néha át is ver, mintha nem fényképet látnánk. Legfőképpen azért, mert mesterien használta a fény-árnyék kontrasztot és mert szigorú geometriai formákba rendezte témáit. Az épületeket sem hagyományos módon ábrázolta, hanem felnagyított részletekben, furcsa szögekből, mindig nagyon komolyan megkomponálva.

Az Eiffel-toronyról készült képeken például maga a torony látszik legkevésbé, annál inkább az árnyéka, vagy alatta a hangyányi emberek. Személyes kedvencem a Hajnali kávé volt, ahol a teljesen sötét képen csak két apró fehér folt világít: az egyik a Hold, a másik egy szobából kiszűrődő lámpafény. Vagy említhetném azt, ahol a kép tetején látjuk a lábakat, az alján pedig egy pocsolyából tükröződnek vissza a hozzájuk tartozó fejek.

Igazából az építészeti fotóknál derült ki, milyen kevés is száz kép egy életmű-kiállításhoz: ha volt a tárlatnak hiányossága, akkor az, hogy tényleg jó lett volna egy-egy híres épületről hosszabb sorozatokat is látni. De fotókat normálisan elmesélni úgysem lehet, inkább menjetek és nézzétek meg.

A kiállítás január 23-ig látogatható.

A nők szüzséje (Aknay Csaba: The Woman Is...)

trapphenci | 2010.12.27. 13:44

Egy fotókiállításnak – főleg -, ha ott aktokat tesznek közszemlére, le kell ülepednie, mire a befogadó valóban képessé válik tovább gondolkodni a látottakról. Így volt ez legalábbis Aknay Csaba „The Woman Is…” című fotókiállítását követően is.

 

„Sokféle nő létezik, sokféle habitussal, vággyal, érzésekkel, sokféle szerepet játszva. Mindegyik maszkot ölt, nap mint nap átlényegül, önkifejez. Az önkifejezés eszköze lehet a nő ruhája, amit hord, a nő viselkedése, a nő allűrjei, a zene, amit a nő hallgat, a zene, amit a nő nem hallgat, a nő autója, a nő kutyája, jó és rossz szokásai, a munkája, a hobbija.” – írja a nőkről a kiállítás ajánlója. A nagy üvegkirakatos, kis budai kiállítótérben – Három Hét Galéria – tíz nő aktja lógott a falon. Tíz csupasz, kiszolgáltatott nő mása. A galériába belépve, szinte az első pillanatban megértettem a koncepciót. Nők, különböző tevékenységek eszközeivel. Az első gondolatom az volt, hogy talán így takarja el a személyiségüket a fotós, hogy felismerhetetlenek legyenek: bohócra sminkelt csaj, polaroid fényképező monstrumot arca elé tartó nő, maszkok. Aztán felfedeztem néhány arcot, felismerhetőeket, szépeket, kifejezőket. A cél nem az elrejtés volt, hanem ellenkezőleg a nő lehető legpontosabb kifejezése, ahogy egy felöltözött fotóművész férfi feltárhatja a nőt aktjain. 
 
Test-kép-zavar
 
Nő legyen a talpán, akire nincs hatással mediatizált világunk fals testképe: a tökéletes. A naturista ábrázolásba hajló, minden sejtetés nélküli, arcomba toluló képek: meztelen mellek, szabálytalan vonalú mellbimbók, látványos és elbújó szegycsontok, megereszkedett bőr, tónusos formák, kerek vállak, szögletes állak, keresem a szemeket, a képek fogva tartanak hosszú időn át. Fogva tartották a gondolataimat, a mozdulataimat. Én is meztelennek éreztem magam. Már, amikor beléptem a galériába egyértelmű volt, hogy ezért a tíz képért nem veszem le a kabátomat. Majd, mikor ez a nagyon intim arcon köpött érzés realizálódott bennem, ki akartam fordulni a galériából, de fogva tartott. Mentem még egy gyors kört, majd megálltam sorban minden kép előtt. Hosszasan ismerkedtem velük. A női önkép gyilkolók elleni küzdelemben Aknay Csaba vezet 1:0-ra. 
 
Fotósok egymásról, szerényen
 
Aknay Csaba általam eddig ismert fotói méltán emlékeztettek Helmut Newton munkáira, aki a divat- és az aktfotózás egyik legkiemelkedőbb alakja volt a XX. században. A lehetséges példakép mindeddig vezette a mesebeli tanonc kezét, viszont ezzel a sorozattal a mi fotósunk elment egy durvább, arcátlanabb irányba. Jurassza Zsófia fotográfust kérdeztem meg a benyomásairól a koncepcióval és a fotókkal kapcsolatban: 
 
trapphenci: Te, aki szintén a fényképezést olyan klasszikus módon igyekszel űzni, mint akár Aknay Csaba, ellenszegülve így, amennyire csak lehet a digitális világnak - bár kihasználva azt - , milyennek látod ezt a sorozatot? 
 
Jurassza Zsófia: Aknaytól olyan fotókat szokhattunk meg, amelyek nem ennyire naturálisak, szinte már bántóan meztelenek. A fehér háttér, a rájuk vetülő nőárnyék, a megvilágítás, a tónusok, mind-mind nagyon világos koncepció része, de szokatlan. Jól látszik a tudatosság a munkában, a tervezettség, mégis szokatlan, de érezhetően zsigerből jövő, intuitív fotógráfiák születtek. 
 
TH: Melyik fotókat emelnéd ki a sorozatból, ha választanod kellene? 
 
JZS: A meghívón látott díjugrató nő nekem nagyon tetszett, elképesztően kifejező volt, a kiállítás valóban nőkről szól, akiket lemezteleníthetünk, uniformizálhatunk, de nőiségük beleköthetetlen. Erre számítottam, amit kaptam, de ha választanom kellene, akkor talán a polaroid fényképezőgép által kitakart arcú, vidám nőt választanám. 
 
TH: Miért? És honnan gondolod, hogy vidám? Egyébként nekem is az a kedvenc képem, és én kifejezetten lazának találom a többihez képest. A többi nő nekem… olyan kiszolgáltatott helyzetben van. Mintha falhoz állították volna őket. 
 
JZS: Igen, a többi képen látszik az általad kiszolgáltatottságnak nevezett jelenség. Amikor fotózom, sokszor érzem azt, hogy az alany szégyellős, ki van szolgáltatva az én tevékenységemnek, ilyenkor nagyon nehéz, elérni azt, hogy ne érezze a modell, hogy kényünkre, kedvünkre rendelkezhetünk vele. Jelen esetben szerintem nem feltétlenül a kiszolgáltatottság, ami érződés, hanem amit a beszélgetésünk elején jeleztem: a naturizmus. A meztelenség erre a kiszolgáltatottságra ráerősít. Egyedül a polaroid fényképezőgépet maga előtt tartó nőről készült akton nem érződik ez, talán a kép meglepő vidámsága miatt, de inkább valószínű, hogy azért, mert azon a fotón feltűnik Aknay Csaba, a fotós is. 
 

 

A falhoz vagy állítva és én lövök rád! - mondja a felöltözött férfi és exponál. „Hogy mi marad meg a nőkből általában, ha ezeknek az adalékoknak nagy részétől megfosztva, uniformizálva, lecsupaszítva ülnek egy lecsupaszított háttérben? Észrevesszük-e őket, mint nőt, vagy csak a maszkot látjuk, amit viselnek? Vagy egyáltalán a maszk mögé tudunk-e látni? Vagy akarunk-e egyáltalán mögé látni? Megannyi kérdés merül fel a The Woman Is anyaggal kapcsolatban (...)” 
 
Megihletve
 
Jurassza Zsófia fotográfusnő reflektálni kíván Aknay Csaba fotográfus The Woman Is című kiállítására, feltárva azt, hogy hasonló koncepcióban, milyen továbbgondolásra ösztökél egy nőt, akinek a saját képmásának a meztelensége természetes, viszont egy férfié ugyanolyan titokzatos, mint a férfi számára a nő… 
 
Várjuk a tavaszt, amikor lehullnak a ruhák nőkről, férfiakról egyaránt.

Itt meg mi történik?

hat után | 2010.12.21. 17:42

Hat után egy városi kultúrával foglalkozó blog - lesz.

Te a következő hétben egy nyilvános tesztüzemet fogsz látni: több szerző is kipróbálja magát, mert éppen keressük azokat, akik januártól házigazdák lesznek itt. Közben lakjuk be az oldaldobozokat is, ahogy az ajándékhajsza és a bejglikóma engedi, de lehet, hogy még szembejön néhány útépítés tábla. Az élet kaland.

De már van egy csomó városos blog.
Szerintünk is, és nagyon szeretjük is őket, de mi olyat kerestünk, ami kimondottan kultúrára, és nem mondjuk vegyes témákra, kajára, építészetre vagy városrendezésre megy rá. Ilyen valamiért nem volt. Nekünk is fura, de a lényeg, hogy most már lesz. Ezer virág!

Akkor mi lesz itt?
Galériákkal, kiállításokkal, programokkal, köztéri megmozdulásokkal, fesztiválokkal fogunk foglalkozni. Lesznek ajánlók, lesznek kritikák, lesznek háttérsztorik, lesznek interjúk. Lesznek ismert cuccok új szögből, és lesznek kis zugok, külvárosi utcákban lakók által rendezett ötvenfős utcabálok, amikről máshonnan talán nem hallanál.

Ebbe én is írnék, hogyan lehet? / Van programom, örülnék, ha írnátok róla, hova küldjem a mit?

Írj nekünk a hatutanblog@gmail.com -ra, és kitaláljuk.

Mi az a logó a fejlécben? Ez egy reklámblog?
Hat utánt a Vodafone Kedd program támogatja, de ebből itt csak annyi lesz fontos, hogy Vodafone-osként egy csomó programra, amit itt ajánlunk majd, féláron juthatsz be egy barátoddal vagy a pároddal. (Igen, minden egyes Vodafone-os. Ha még nem hallottál róla, itt vannak a részletek!)

Természetesen nem csak a Vodafone Keddel elérhető programokról lesz szó, még bőven tartogat mást is a város. (És hát egyre több minden elérhető a Vodafone Keddel.)

süti beállítások módosítása